Békés VilágForradalom a Valódi Demokráciáért!

!FELHíVáS!

C S A T L A K O Z Z   I T T!

http://www.facebook.com/valodidemokraciatmost?sk=wall

Aktualitások, új akciók ezen a blogon: http://valodidemokraciatmost.blog.hu

Nézd meg az eddigi akciók eredményeit a fenti menüben (O15, N11)

BÉKÉS VILÁGFORRADALOM A VALÓDI DEMOKRÁCIÁÉRT!

A forradalom már elkezdődött, készülj egy nemzetközi találkozásra a valódi demokráciáért. Itt az idő, hogy megszerveződjünk és elkezdjünk megosztani ajánlásainkat és megoldási alternatíváinkat a világgal!

A kezdeményezést a spanyol forradalom inspirálta, amit folytatnunk kell!
http://takethesquare.net/

____________________________________________

A kezdeményezés nem köteleződik el semmilyen “izmus”, politikai irány, spirituális meggyőződés, “készen-kapott” modell mellett.
Hangsúlyozza a nyitottságot és toleranciát, globális és “emberi” értékekre alapoz, békés és lépcsőzetes megoldásokat/lépéseket feltételez.

EZ NEM a kirekesztő, agresszív, szélsőséges megközelítések platformja!
____________________________________________

FELHÍVÁS

Valódi Demokráciát Most!

Miért, miről és hogyan?

 

A globális válság, a hazai és a nemzetközi helyzet egyre súlyosabb alakulása 2011 tavaszától a civil világ ébredéséhez, tömeges demonstrációkhoz vezetett szerte a világban. A tiltakozási hullám új szintre került az október 15-re meghirdetett, az egész világot érintő akciónappal.

Szerte a Földgolyón közös gondolkodásra, vitára és új lehetőségek kidolgozására készülődnek az emberek. Nem az uralkodó elithez könyörögnek, nem másoktól várják a megoldást, hanem összegyűlnek megbeszélni és „rendezni végre közös dolgainkat”. A mai világban a pénz és a profit diktál, ahelyett, hogy az emberek és közösségeik érdekei érvényesülnének.

A Valódi Demokráciát Most – VilágForradalom távlati célja egy emberközpontú, fenntartható közösségi társadalom megteremtése. A WorldrEvolution a világ fejlődését jelentő kifejezés, ami a társadalmaink békés, befogadó, de változtatni kész erejét jelenti.

Globális megmozdulások keretében a felháborodottak, a névtelenek, a hangtalanok kivonulnak az utcákra, elfoglalják a köztereket és békésen követelik a valódi demokráciát, a tényleges többség, tehát a társadalom és a környezetünk érdekeinek elismerését, emberi és szociális jogaik érvényesülését.
Az akciók mellet a kezdeményezők online és offline eszközökkel segítik a közösségek és állampolgárok minél szélesebb részvételét a döntések meghozatalában.

Tiltakozunk a megszorító politikák ellen, amelyek a vétlen sokaságra hárítják át a gazdasági és politikai elitek által gerjesztett válság terheit! A megszorítások nem megoldják, hanem tovább mélyítik a válságot. Egy valódi demokrácia megteremtésének módját keressük és alternatívákat fogalmazunk meg a fennálló rendszer helyett. Számunkra most itt Magyarországon is elérkezett az ideje annak, hogy csatlakozzunk ehhez a politikai pártoktól és erőszaktól, gyűlölettől, kirekesztéstől mentes, globális tiltakozási hullámhoz!

A gazdasági és a politikai hatalom képviselői mindenütt a világon eddig is saját szempontjaikra figyeltek, a társadalom érdekeinek kellő képviselete helyett. Mi is ezt éljük meg ma Magyarországon. Valamennyi, a rendszerváltás óta magát demokratikusnak nevező kormány figyelmen kívül hagyta a társadalom tömegeinek szempontjait, az egyre szélesebbé és mélyebbé váló szegénység és elszegényedés ellenére.

Ez a helyzet tarthatatlan, amelynek mihamarabb véget kell vetni!

A politikai, gazdasági és pénzügyi elit értésére adjuk, hogy gyökeres változásokat követelünk és a jövőnkről mi magunk akarunk dönteni! Nem vagyunk áruk a politikusok és a bankárok kezében, mert ők nem bennünket, hanem a tőkeprofit, a „kevesek” érdekeit képviselik.

A elmúlt 20 év valamennyi kormánya, de különösen a jelenlegi, tekintélyelvű, populista és nem vesz tudomást az emberek alapvető jogáról, amelyek az ügyeikben való részvétel jogát jelenti. A jelenlegi kormányzat társadalomellenes, szegényellenes, munkavállaló-ellenes döntései már sokakat az utcára hívtak. A Valódi Demokráciát Most – VilágForradalom nem egyszerűen egy e sok megmozdulás között. Részesei vagyunk egy globális társadalmi összefogásnak! Nem a kormány ellen tüntetünk, hanem az ellen is, ahogyan a döntések születnek és ahogyan az országunkat működtetjük!

A célunk az, hogy közösen fogalmazzuk meg, mit várunk a jövőnktől, milyen világot akarunk, együtt, közösen felépíteni. Mi az, aminek másképpen kell lennie, és hogyan működjenek a dolgok?

Hogyan akarunk részt venni a döntések megszületésében, hogyan tudjuk képviselni  szempontjainkat? Mit kell tennünk azért, hogy a bankárok és a gazdaság szereplői és az elvileg minket szolgáló politikusok ne szoríthassanak háttérbe bennünket, saját gazdagodásuk és hatalmuk érdekében?

Széles társadalmi vitára javasolt témák:

  1. Kereteket a valódi demokráciához! Részvételi demokrácia felé mozduljunk, társadalmi egyeztetést, szociális párbeszédet, és a demokrácia kis köreit!
  2. Az állam szerepéről. Felelős államot, szembenállás helyett együttműködést, állampolgári  beleszólást, az állam polgárainak tiszteletben tartását!
  3. Alapvető emberi és szociális jogaink biztosítását! Legyen tere az egyéni képességek kibontakozásának, és legyen valóban szabad a véleménynyilvánítás, a vallásgyakorlás és a   kulturális sokszínűség megélésének lehetősége! A megélhetéshez szükséges minimális jövedelem és a lakhatás biztonságát, értelmes munkalehetőségeket! A szerzett társadalmi és munkavállalói jogaink alkotmányos védelmét! Progresszív közteherviselést!
  4. Kerüljön a helyére a gazdaság! A gazdaság eszköz, nem cél! A társadalom érdekei felette állnak a gazdaságénak, és ez nem lehet másként! Szociális és szolidáris gazdaságot, felelős társadalmi vállalkozásokat!
  5. Fenntartható működést, a környezeti értékek megbecsülését! Fenntartható világot akarunk! Helyi termelés, helyi gazdálkodás, helyi piac, minél teljesebb önellátás elterjesztését! Változásokra van szükség a vízgazdálkodás, energiahasználat és a fogyasztási szokásaink terén!

(Részletek a „témajavaslatokban” – vitairat!) – kattints!

A Valódi Demokráciát Most – VilágForradalom a társadalmi önszerveződés és önvédelem mozgalma! Olyan mértékben tud ennek a feladatának eleget tenni, amilyen mértékben országos mozgalommá válik.

Gyere és találkozz velünk a valóságban is!

Hazánk többi városában is szerveződnek már az állampolgári találkozók. Ha mégsem, kezd el Te!

_________________________________

TÖBBET AKARSZ TUDNI?

EREDETI SZÖVEGEK FORDÍTÁSA (a spanyol alapvetések)

Mi vagyunk a felháborodottak, a névtelenek, a hangtalanok. Ott voltunk, csendesek, de éberek, figyeltünk. Nem felfelé a hatalomra tekintve, de keresve az oldalt, és a megfelelő alkalmat arra, hogy egyesüljünk.

Semmilyen politikai párt, szervezet, szakszervezet nem képvisel bennünket! Mi sem őket, mert mindegyik önmagáért beszél. Mi együtt akarunk egy olyan világot kialakítani, ahol az emberek és a természet az első, a gazdasági érdekek előtt.
A lehető legjobb világot akarjuk megtervezni és felépíteni.
Együtt meg tudjuk csinálni, és meg is fogjuk!
Félelem nélkül!

Az első szikrák az arab országokban szálltak fel, ahol ezrek vonultak utcára és foglalták el a tereket, emlékeztetve a kormányokat, hol is van az igazi hatalom.
Az izlandiak folytatták, elfoglalva ismét az utcákat, kimondva gondolataikat és döntéseiket a jövőről.
Ez nem sokkal a spanyol események előtt történt, ahol a szomszédságokban, falvakban, városokban is elfoglalták az utcákat.
Most a láng gyorsan terjed a Franciaországon, Görögországon, Portugálián, Olaszországon és Törökországon keresztül, és a békés tüntetők sírásának visszhangja egész Amerikában és Ázsiában hallható, ahol új mozgalmak ütik fel a fejüket mindenhol.
Csak egy globális forradalom képes szembeszállni a globális problémákkal.
Eljött az idő mindenki számára, hogy visszafoglaljuk a nyilvános tereket, hogy vitázzunk egy új jövő felépítéséről.

EZ EGY FELHÍVÁS A VILÁGFORRADALOMRA, OKTÓBER 15-ÉN.
Hívjuk az embereket, hogy békésen foglalják el az utcákat és tereket a gyülekezésre, vitára és reflexióra.
A mi feladatunk visszakövetelni a közéletet, és összekovácsolni azt a világot, amelyben élni szeretnénk.

Foglald el a teret!!! Foglald el az utcákat!!! Világforradalom!

AZ ÖSSZEFOGÁS ALAPVETŐ! Csatlakozzatok mindenhonnan a világból:
www.facebook.com/WorldRevolutionNow

A forradalom nem a politikáról, vallásról, filozófiáról szól!.
A tárgya a jövőnk, mennyire vigyázunk a jövőnkre és a bolygónkra.
Kreatív emberekre, videó-készítőkre, zenészekre, írókra, spam-előkre, hackerekre, művészekre, bloggerekre, előadókra számítunk, hogy népszerűsítsék a dátumot, és mindent, ami ezt a napot követően történik majd

Mit tehetsz, hogyan vonódhatsz be?
– Beszélj a szomszédaiddal, barátaiddal, munkatársaiddal
– Küldj leveleket, e-maileket minden kontaktodra
– Használd a Facebookot, Twittert és más közösségi hálózatokat
– Írj fórumokra, blogokra, újságokba
– Terjessz bannereket, szórólapokat
– Készíts videókat, zenéket, verseket, könyveket, képregényeket és szórd szét őket
– Menj ki az utcára, akár megafonnal, hogy halljanak téged
– Használd, terjeszd ezt a dátumot minden eseményedhez, tevékenységedhez kapcsolódóan
– Cseréld ki a fotódat minden netes felületen erre a dátumra

A terjesztésben a legfontosabb, hogy mindenhol ott legyen, küzd le a szégyent, és ne csak a szokványos helyeken jelentesd meg, hanem keress új és eredeti csatornákat.
Folyamatosan gyűjtjük a reakciókat és információkat minden nyelven és mindenhonnan a világból, amelyek hasznosak lehetnek. Itt:

http://www.facebook.com/event.php?eid=260658203949673

KIÁLTVÁNY

Átlagos emberek vagyunk. Olyanok, mint te.
Emberek, akik felkelnek minden reggel, hogy tanuljanak, dolgozzanak, vagy munkát találjanak. Emberek, akiknek családja és barátai vannak. Emberek, akik keményen dolgoznak azért,
hogy egy jobb jövőt teremtsenek, maguk és embertársaik számára. Némelyikük
reformista, némelyikük konzervatív. Néhányuk hisz a változásban, néhányuk
nem. Néhányunk jól definiált ideológiával rendelkezik, néhányunk
apolitikus, de amiről mindannyian meg vagyunk győződve, és ami miatt fel
vagyunk háborodva, az a politikai, gazdasági és társadalmi környezet,
ami körül vesz minket: a korrupt politikusok, üzletemberek, bankárok
között, tehetetlenségben, szavak nélkül hagyva minket.
Ez a helyzet normálissá vált, a mindennapi szenvedés, remény nélküliség. De
ha összefogunk, képesek vagyunk változtatni. Elérkezett az idő a
változtatásra, egy jobb társadalom építésére.

Ezért erősen javasoljuk a következőket:
Egy haladó szellemű társadalom prioritásainak az egyenlőség, szolidaritás,
kulturális szabadság, fenntarthatóság és fejlődés, jólét és az emberek
boldogsága kell, hogy legyenek.

Ezek elidegeníthetetlen igazságok, amiket fent kell tartanunk a
társadalomban: lakhatáshoz való jog, foglalkoztatás, kultúra, egészség,
oktatás, politikai részvétel, szabad egyéni fejlődés és fogyasztói jogok a
boldog és egészségesen élhető élethez.

A jelenlegi kormányzási és gazdasági rendszer nem foglalkozik ezekkel a
jogokkal és sok szempontból akadályozza az ember egyéni fejlődését.

A demokrácia az embereké (demosz=ember, krátosz=állam), a kormányzat
mindannyiunkból áll. De a legtöbb politikai csoport még meg sem hallgat bennünket.
A politikusoknak el kellene juttatni a hangunkat az intézményekhez, lehetővé téve az
állampolgárok részvételét a politikai döntésekben, azon közvetlen
csatornákon keresztül, amelyek a legnagyobb előnyöket képesek biztosítani
a társadalom legszélesebb körei számára, nem pedig azon munkálkodni, hogy
a mi rovásunkra meggazdagodjanak és előrébb jussanak, figyelmüket
kizárólag a főbb gazdasági erőkre összpontosítva, és azokat a hatalomban
tartva.
A hatalom iránti vágy és annak csupán néhány ember kezében való
felhalmozódása egyenlőtlenséget okoz, feszültséget és igazságtalanságot
teremt, ami erőszakhoz vezet, és azt mi elutasítjuk. Az elavult
természetellenes gazdasági modell egy növekvő spirálban tüzeli a
társadalmi gépezetet, mely felemészti magát, néhányakat meggazdagítva, a
többséget meg nyomorba döntve.
Az összeomlásig.

A jelenlegi rendszer akarata és célja a tőke felhalmozása, figyelmen kívül
hagyva a hatásait és a társadalmi jólétet. Anyagi javak elpazarlása, a
bolygó tönkretétele, munkanélküliség és boldogtalan fogyasztás.

Az állampolgárok a fogaskerekei a gépezetnek, melyet a kisebbség
meggazdagodására terveztek, szükségleteink tekintetbe vétele
nélkül. Névtelenek vagyunk, de nélkülünk semmi sem tudna működni, mert mi
mozgatjuk a világot.

Ha egy társadalomként megtanuljuk nem rábízni jövőnket egy az illúziókat
kergető gazdaságra, ami soha nem forgatja vissza a hasznot a legtöbbünk
számára, fel tudjuk számolni a visszaéléseket, amik miatt mi szenvedünk.

Szükségünk van egy etikai forradalomra. Ahelyett, hogy az ember fölé
helyeznénk a pénzt, vissza kéne állítani a szívességet. Emberek vagyunk nem
termékek. Nem vagyok terméke annak a dolognak amit veszek, amiért veszem,
és akitől veszem.

A fent elhangzottak miatt fel vagyok háborodva.
Azt gondolom, hogy megváltoztathatom.
Hiszem, hogy segíthetek.
Tudom, hogy együtt képesek vagyunk rá. Azt hiszem, tudok segíteni.
Tudom, hogy együtt változtathatunk.

52 hozzászólás

  1. Szabados Istvan

    Sziasztok.
    Mar szervezkedunk sajat kornyezetunkben.Akinek csak lehet,atadjuk az infokat, filmbemutato esteket szervezunk.Mi biztos,hogy az utcan leszunk.
    Regota zeitgeist aktivista vagyok,ram mindenben szamithattok.

    Udv: Szabados Istvan

    szeptember 3, 2011 - 10:27 de.

  2. Csabi

    Sziasztok, engem 2008 december óta foglalkoztat a téma követem az eseményeket, próbálom terjeszteni, de sajna még mindig kevesen hisznek benne. Én hiszem hogy képesek vagyunk rá.

    szeptember 3, 2011 - 10:52 du.

  3. Kedves Emberek,

    Szélsőségesen, minden sejtemet érintően perifériára kerültem.

    “Vannak olyan embertársaitok, akik hajlandóak arra, hogy a jelenlegi, szemmel láthatóan, füllel hallhatóan, gondolkodással bizonyíthatóan rendetlen rendszer elé tükröt állítsanak és őszintén nyújtsanak neked segítséget. Mi hát az a kommunikációs gát, ami közénk feszül?”

    Vannak példaértékű rendszerek a látóterünkben, melyek megértését nagyon sokáig korlátozták a történelmünkben vallási vagy egyéb ún. ideológiai okokra hivatkozva. A képzeletünk által termelt eszméket és azt az illúziót megteremtve magunknak, hogy szabad döntésünk van bármi lényeges felett – engedd meg, hogy utópisztikusnak bélyegezzem.
    Mert ha ezen tények mentén úgy kell alakítanunk a környezetünket, hogy abban mindennek károsítani kell az épségét, milyen okra hivatkozva követeljük az utópiánkat soha ki nem elégítő tulajdoni javakat – vallási, politikai, vagy egyéb ideológiákra hivatkozva? Szánalmas és félelmet keltő az az agresszió, amivel ezek a tömörülések ember ellen fordítanak embert – bármiféle magasztos cél érdekében.
    Fontosnak látom hát átgondolni egy kicsit, mi is valójában az a Földön mindent megmozgató félreértelmezés, amiről azt gondoljuk, nélkülözhetetlen a földi élethez.

    Gazdaság

    – Sejt: az atomok kapcsolódásával, elektronjaik egymással való megosztásával erősebb, gyengébb kötéseket kialakítva egymás között létrehozzák azt a molekulát, amely más molekulák átalakítását végzi új molekulákká. A molekulák hormon-, idegrendszeri szabályozás mellett az egyensúlyi állapotok kialakulásában jelentős szerepe van még a környezeti feltételeknek. A molekulák membránoldali különböző koncentrációjának köszönhetően fejlődhet ki az a belső környezet, ami nélkülözhetetlen a molekuláris mechanizmusok rendszerezettségéhez, tökéletességéhez, és példás hatékonyságához. A sejtben eltérő funkciójú, összetételű kompartmentek alakulnak ki, amelyek feladata a sejtet is ellátó molekuláris folyamatok csodálatos asszisztenciája. A sejt a saját működésével életben tart folyamatokat – alsóbb rendű folyamatokat. Valójában egyik sem létezhet a másikon kívül.
    – Kommunikáció: Ez a legprimitívebb szint, ahol értelmezni tudjuk a kommunikáció fogalmát. Mivel a sejtek nem csak saját anyagcseréjüket látják el, de kielégítik más sejtek szükségleteit, önálló funkciójukat a többi sejt kommunikációjához és igényeihez is igazodva. Szemléletes példa erre a vércukor szint alakulása. A szövetet alkotó sejtek szervekké állnak össze, ahol azonnali gondoskodást nyújtanak a szervezet minden egyes sejtje számára. Az inzulin termelésével folyamatos a sejtek táplálékfelvétele, azok mindig jól lakottak és egészségesek. A hasnyálmirigy inzulintermelő alakulata folyamatosan azt figyeli, hogy mikor van a sejteknek szüksége táplálékra, mert tudja azt, hogy mennyi táplálék elégít ki minden egyes sejtet a saját szervezetében.
    A sejtek hatékony kommunikációjának és békés együttműködésének munkája nyomán kialakítják a szervezetet, ami tökéletes összhangot és rendszerezettséget biztosít a földi élet boldogságaihoz. A professzionális kommunikátor kategóriába sorolt idegsejtek a belső összhang fenntartása mellett, más szervezetekkel való hatékony kommunikáció érdekében emésztenek bennünk cukrot akár a teljes energiafogyasztás felét! Létrehozza továbbá a tudatot, ami a következetesség nevű alapvető törvény, a szervezetek közti kommunikáció hatékonyságának kihasználására. A következetesség teszi lehetővé azt, hogy a minket érő környezeti hatásokra úgy reagáljunk, hogy közben saját szervezetünk sejtjeinek, molekuláinak normális működését ne zavarja semmilyen külső tényező.
    Megdefiniáltuk a tudat fogalmát. A következetesség szabályainak megfelelő működés beíródása a memóriába. Úgy gondolom, ez a definíció áll a legközelebb a valósághoz.
    A kreativitás lehetősége a tudat evolúcióját dicséri. Az élővilág (minden) a kreativitáshoz, asszertivitáshoz hasonló képességeket ad a földi élet élvezésére úgy, hogy az a belső környezeted folyamatos virágzásával jár.
    A kreativitás nyomán lehetőségünk van azonban kipróbálni ezt-azt…
    – Telhetetlenség: amíg dúskálsz a javakban, olyan anyagokat tudsz bevinni és leadni, hogy csodálatosan érzi magát minden sejted. Ez egy, a tudat által bebiztosított, folyamatosságra kialakult rendszer. Mivel az erőforrások végesek és a fennmaradásod céljából csak az számít neked, hogy a genomod egy része a biomasszában maradjon – elkerüli a még esetlen figyelmünket a tudatunkban eddig elraktározott információk megfelelő értelmezésének kötelessége.
    – Tudat: a tudat egy friss dimenzió a életműködések megfigyelésében. Lényeges megfigyelésünk, hogy a következetességből táplálkozik. A tudatunk funkciója az is, hogy más élőlények tudatával kapcsolatba kerüljön, hogy hatékonyan dolgozzon egy olyan rendszer kiformálásán, ami egy magasabb rendű szabályozását, ellátását teszi lehetővé a benne helyet foglaló szervezeteknek, azok szerveivel és sejtjeivel együtt, hogy a saját genomjának minél nagyobb része a biomasszában maradhasson a szervezet pusztulása után is.
    Ha valóban a megszerzett, oksági viszonyokon alapuló információinkra alapoznánk a tudatunkat, akkor a kommunikációt, mint szerveződési kulcsfogalmat, annak megtárgyalásakor a példa képen álló tényadatokhoz kéne igazítani, nem de?
    – Jövőtervezés: a genom kommunikációjából, a sejtek közvetítésével a szervezet biztonságában tehát kialakul a tudat. A jövőtervezés képessége számtalan utat nyit, és itt az a pont, ahol kicsit jobban kitérnék a részletekre.
    Az általunk primitívnek aposztrofált sejtszintű kommunikáció olyan rendszert épített fel, ahol a mi egyetlen feladatunk a kommunikáció hatékony kihasználása és semmi egyéb. Hogy fenntartsuk a saját rendszereinket úgy, hogy tekintettel vagyunk mindenki más tudatára és szervezetére és sejtjeire és genomjára, hogy (i) ne akadályozzuk az evolúciót az eddig sikeres munkájában (ii) hogy fenntarthatóvá tegye a faj létezését és azon tagok fennmaradásának legtökéletesebb alternatíváját.
    A fajok közötti kommunikáció és természetes egyensúly rendben léte tette lehetővé, hogy integritásunkat megtartva, mégis sokszínűen helyet foglalhassunk a földi biomasszában.
    – Evolúciós jelen: rendszerünk motorjának üzemanyaga: az ellentétek összedörzsölgetése. Az emberi faj az alapvető erőforrások, jövőre vetített hiányának ismeretében, teljesen ösztönös és érthető módon a telhetetlenséget választotta megoldásul a jövő problémáira. Nem túlzás kijelenteni, hogy az emberi faj, élővilággal folytatott kommunikációja (i) gyermekcipőben jár, (ii) súlyosan káros a környezetre, amihez aztán kénytelen alkalmazkodni a szervezetünk, annak szerveinek és sejtjeinek és a genomnak a megváltoztatásával. Ez különböző testi adottságokban és viselkedési mintázatokban jelenik meg a következő generációt illetően, de a közvetlenül érintett népesség épsége is csorbul. Természetes a magasabb vércukorszint, magasabb vérnyomás, depresszió, elme-zavarok, függőségek. Mert a most kialakult környezeti hatásokat a fentebb leírt működési frappék közvetítésével válhatnak élhető környezetté a sejtjeink számára, azok kommunikációja számára… és sorolhatnám nap estig, oda-vissza az egészet.
    – Az egyik saját szabályom, hogy úgy próbálok meg működni, hogy körülöttem minden jó legyen, ne kelljen elfordulnom semmi felől, ne kelljen ellentétekbe kerülnöm, ne kelljen bűntudatot éreznem semmilyen cselekedetem miatt. Mindezt nem azért mert moralizálnék, vagy szerintem ez így lenne ‘jó’. Hanem mert szemmel láthatóan, füllel hallhatóan, számtalan módon bizonyított: ez működik.
    A kialakult szociális hierarchizálás közepette, funkciójában elégtelenné vált a kommunikáció eszme és eszme között. A kialakult ellentétet egyes szervezetek arra használták fel, hogy a földi javak megszerzésében lehetőleg végtelen-végtelen mértékig részt vehessenek. Ez azért fontos tényező, mert ez nagyon sok más eszme, érdekcsoport, szervezet, szerv, sejt, genom a földi élethez való jogosulatlanságát és kirekesztését eredményezte vallási, politikai, vagy gazdasági érdekekre hivatkozva.
    Milyen magasabb szintű szerveződésről, szocializációról beszélünk mi, amikor az általunk jónak és példásnak tartott pénzhajhászás minden egyes életfunkciónkra gátló, romboló hatással van?! Önigazolások gyártásával adunk létjogosultságot az általunk kreált istenben való hithez, amely nem mellesleg a tetteink által vállalt felelősség lesöprése, és közösségek fasiszta irányításának eszköze.
    – Isten: Egy tudat által kidolgozott jövőtervezési eszköz, ahol az eszme fölé helyezett isten kielégítheti a Föld emberi fajának konszenzuális igényeit, melyek a következők: (i) biztonság érzése (ii) hatékony kommunikáció a fajtársainkkal, más fajokkal (iii) az ebből adódó következtetések olyan értelmezése, mely fejlődéshez vezet.
    Istenék arra nem számítottak, hogy a kommunikáció teljes korlátozása folyamatos és nagy energiaigényű folyamat. A természeti törvények példamutatására fittyet hányó politizáló, templomos, vagy egyéb érdekcsoport szabályszerűnek tekinti és elfogadtatja velünk, hogy a saját szervezetünk épsége nem számít, a pénzszaporításért cserébe, mert erre iparágakat is építhet.
    – Evolúció 2.szint: A fajon belüli kommunikációnkban nagyon súlyos gondok vannak. Azt az irányt választottuk, hogy nem veszünk tudomást a felelősségünkről, ami abból adódik, hogy egy önmagunkat istenítő világot építünk magunk köré.
    Ha valóban fontos cél a kommunikációnk szabályozása azért, hogy ezzel éppé tegyünk egy rendszert, ami ellát egy biomasszát, ami ellát egy fajt, egy szervezetet és így tovább, akkor legyünk képesek változni és ne siránkozzunk, hogy senki sem tud már egészségesen alkalmazkodni azokhoz a feltételekhez, amiket megteremtünk a jövő nemzedékeinek. Az egészségügyi ellátást csak egy bizonyos pontig lehet fenntartani, végül nem lesz elég tüneti kezeléseket alkalmazni.
    Nem nevezhetjük egészségügynek azt az iparágat, aminek az elszánt, mentálisan még egészséges, kreatív, segíteni akaró dolgozóinak az a törvényben meghatározott feladata, hogy az emberiség által létrehozott rendszer áldozatait begyűjtse, periférián tartsa és a lehető legkisebb feltűnéssel kezelje, nem mellesleg a lehető legolcsóbban.
    Ha valóban fontos lenne az isteneteknek (bármi is legyen az) az egészségetek, a tápláltságotok, a szaporodóképességetek, a boldogságérzésetek foka, miért tesz éppen ellene?
    – Egy jól működő isten meg akarja oldani a problémákat és nem elhallgattatja azokat, akik kritizálják a hibáit.
    – A politikai pártokba vetett hitünket az ég világon semmi nem tudta és akarta megkérdőjelezni. Eddig. De itt nem is a létjogosultságukról van szó, hanem arról, hogy a kommunikációjuk és a valóság között képződő Zeta Joule nagysárgrendű feszültség be kéne, hogy indítson valamit: változás.
    Én egy olyan világban akarok élni, ahol biztonságban vagyok és nem kell különböznöm a fajtársamtól. Ezzel a szlogennel világpártot tudnának csinálni, nem értem miért nem alkalmazzák…
    Pedig az emberek közös érdeke ez. Amivel nem mellékesen a környezettudatosság, a testi és lelki épség, és a fajtársaink rendes boldogulása is járnak. Ha hazugságok nélkül meg tud cáfolni abban valaki, hogy a Pénz nevű istenünk kizárólag káros hatással van a földi életre, soha többé nem írok le egy papírra egy mondatnál többet: meg akarok halni.
    Ami engem személy szerint életben tart, az az empátiám és annak a hite, hogy egyszer képes lesz meggyógyítani magát az emberiség a függőségeitől és a hatalmaskodástól.
    Az írásaim után tíz emberből kilenc azt mondja, hogy utópista vagyok. De arra a kérdésre már nem tudnak válaszolni, hogy vajon nem utópia úgy nevelni a gyermekeinket a jövőbeni boldogság reményében, hogy annak szembemenve, szánt szándékkal korlátozzuk az életfeltételeiket minden lehetséges eszközzel?
    A cenzúrázás ellenére lehet hallani éhezésről, járványokról, ‘vallási háborúkról’, sok-sok aljasságról, amik a Pénzben való hitünk mellékhatásai. Ezek nem ‘jó’, vagy ‘rossz’ dolgok, hanem az általunk létrehozott életvitel szerves velejárói. Hol tapasztaltátok, tanultátok azt a mélységesen tudatos feltevést, hogy egy, a földi életbe nem integrálható, folyamatosan hanyatló rendszer, bármiféle biztonságot, kiteljesedést, megértést, empátiát, együttműködést, fejlődni akarást a kommunikációban biztosítani tud? Mivel hiteti el az életképtelen, besült eszme a hülyeségeit mindenki mással?
    – Tájékoztatás: szakmai kollégiumok asszisztenciájával, piaci mutatók által koordinált szabályozó rendszer a felmerülő reakciók kordában tartására. Ha egy pénzintézet úgy dönt, hogy a kialakított fajgyűlölet jó piaci befektetés alapja, akkor tájékoztatási lehetőségei köré olyan viselkedési formákat eszközöl, amik elsősorban olcsók, és a hiányra alapozottak, másodsorban folyamatosan fenntartja a jó üzlethez nélkülözhetetlen állapotokat: ellenségeskedés, versenyszellem, saját szabályok áthágása. A tájékoztatás függ tehát a pénztől. Mivel a költségminimalizálás és a alapvető szükségleteknek a kielégítése prioritást élvez, nem kérdés az újságírók, szerkesztők fizetése, és politikai irányítottsága. Aki nem áll be a sorba reklámozni a pénzt és azt a kurva GDP-t, az nem tud működni az általuk erőltetett rendszerben. Remélem nem kell ismételgetni, hogy mennyire fontos a kommunikáció. Jelen pillanatban és néhány ezer éve súlyos válságban van a kommunikációnk. Molekuláris szintekig hatóan. Ébresztő emberek!

    – Önigazolásokat gyártva megpróbáljuk magunkkal, majd mindenki mással megértetni, hogy bár a fajok közötti kommunikációban is elégtelenek vagyunk, de ez a világ legtermészetesebb dolga. Mire alapozzuk azt a magabiztosságot, amivel eszméinkben hiszünk?
    Meggyártottuk magunknak a felsőbb erőt, ahelyett, hogy meg akartuk volna ismerni azt. Létrehoztuk a Pénzt aki ugyanúgy árvizet és éhezést zúdít a népességre, ahogy pár ezer éve Noéval is megtörtént. Addig folyt az emberi faj gyarlóságának a kielégítése, hogy végül tényleg csak egy maradt. A bibliához hasonló olvasmányok nekem erre a kérdésre adnak választ. A félreértelmezés és a kommunikáció szándékos szabályozásának eszköze lehetővé teszi azt, hogy az aktuális istennel szemben védhetetlennek érezzük magunkat.
    Megtanultuk, tehát úgy tekintünk a pénzre, mint kizárólagos törvényhozó az általunk civilizációnak hívott jövőtervezésben. Azokra a következtetésekre jut mindenki, hogy az isten fogalma dátumra, belső szerkezetre, eszmékre, minden résztvevőre nézve: kártékony.
    Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy itt arról beszélünk, amiért felelősséget kéne vállalnunk egy működő rendszerben: kommunikáció minél magasabb szintű művelése fajtársakkal, biomasszával. Ehelyett önző érdekek miatt irányítás alá helyezzük a földi élet alakulását és molekuláris szintig visszamenőleg károsítjuk és blokkoljuk a kommunikációt. Mindeközben, fölégetünk mindent ami éghető.
    – Előítélet: a történetek memorizálására optimalizált mechanizmus. Az előítéleteknek hívott neuronális szócsomagok tárolják a minket érő információk bennünk képződött érzéseit. A memóriánk tulajdonképpen eddig nem pontosan meghatározott módon, érzések tömkelegéből áll.
    – Érzés: Egy központi idegrendszernek nevezett szerv munkájának terméke, amely minden receptorát és motoros válaszát arra fejleszti ki, hogy az őt ellátó és az általa működő különböző szintű rendszerek között hatékony kommunikációt tartson fenn, annak minden általa felfogható inger tényszerű közvetítésével.
    – Azok a fajtársaim, akik önmagukat tudatosnak aposztrofálják, valójában csak az általuk legyártott eszmék fontosságát magyarázzák, önmagukat jelesnek és példamutatónak állítják be az egész faj előtt. Mind eközben gátolják a fajok közötti, a fajon belüli kommunikációt ellentétek felállításával és összedörzsölgetésével; követve az egyetlen Istenük szabályait, ami nincs tekintettel semmiféle kommunikációra, csak az a fontos neki, hogy nőjön. (szerk.: micsoda párhuzam tumorsejtek…)
    – Pénz: funkciói: (i) különbség létrehozása (ii) ellentétek kihangsúlyozása érvek nélkül (iii) javak eszetlen felhalmozására való ösztönzés.
    – A jelenben lévő eszmék tartalmilag és egymásra hatásukkal sem nevezhetők fejlődő képesnek, vagy éppen valódinak.
    Nem ismerem az elmét úgy, ahogy azt csak ismerni lehet a jelen eredmények szerint, de úgy gondolom, hogy az eddig feltárt bizonyítékok birtokában a tudományos világnak alapszintű kötelessége kijelenteni, hogy az eszmék életben tartása, pumpálása, szándékos gyártása, irányítása, súlyosan káros mindenre ami Földön élőnek tekintetik.

    Az egyének pénzhajhászásával folyamatosan azon vagyunk, (i) hogyan elégíthetjük ki a létszükségleteinket még éppen hogy megfelelő módon, (ii) meddig vagyunk képesek elmenni a fajok közötti kommunikációban, hogy még éppen ne kelljen magunkat állatkínzónak nevezni, (iii) további tömegpszichotikus hullám* -ot gerjesszünk.
    – Gazdaság: a földi értékek pénzzé alakítására kiokult hazudozás. Megteremti az illúzióját, de szándékos pazarlásra, mértéktelen hulladékgyártásra, eszetlen vércukorszint-növelésre, pénzőrületre ösztönöz. Egy, a Pénz isten szolgálatában álló gazdaság, soha nem lesz emberséges, egészséges, kíméletes. Soha. Kár is benne reménykedni, vagy ezen összeveszni.

    – A saját szervezet fenntartásához szükséges földi források így, vagy úgy korlátozódtak – a folyamatosan fennálló hibás jövőtervező rendszer működése egyre növekvő depresszióhoz, normális cukorbetegséghez, fajok kipusztulásához és az emberi fajra is jellemző kannibalizmushoz vezetett. Az eszménk életbetartásáért hajlandóak vagyunk mindentől elfordulni, ami nélkülözhetetlen fogaskereke a – szánalmas elbutulástól reménytelen – földi életnek.
    Ilyen filozófiával, ilyen megoldási tervekkel Srácok, nincs szükségünk a földi életre és a Földnek sincs szüksége ránk. Egy saját magát szándékosan pusztító faj nem maradhat a biomasszában.

    Ez ennyire egyszerű.

    Át kéne gondolni: továbbra is a Pénz nevű isten szolgálatában köpködünk egymás szemébe, vagy hozzászoktatjuk magunkat a gondolathoz: az istenek ideje lejárt!

    * Tömegpszichózis: A pénz általi boldogulás illuziója
    tömegpszichózist indított el. Az a doxazmánk, hogy ha minél
    több pénzt birtokolunk,
    zzal javul a kommunikációnk a molekuláinkkal, a sejtjeinkkel,
    a szervezetünkkel és minden élő anyaggal, ami körülvesz minket.
    Pszichózis (wiki): “…Többnyire olyan pszichiátriai betegségekre alkalmazzák, amikor a beteg elveszti kapcsolatát a valósággal, téveszméi és érzékcsalódásai vannak…” Az általam valós jelzővel ellátható
    valóság az, hogy egy-egy eszméért nem számít semmi és senki
    más – ezzel szembemenően, önigazolóan nyugtatnak meg a
    prioritások sajátos felállításával, hiszen ha a Pénznek nem
    jó, senki másnak nem lehet jó.
    Ezen felül kialakul egy további tévképzet, ami megerősíti
    a forrását(pl. ‘Drága a hús’ effektus). A hús nem drága,
    hanem a bevételnövelés és az erőforrás mennyisége
    folyamatosan összetalálkoznak és veszekednek.
    Gazdaságnak nevezzük azt az eljárást, amikor egy hiányban
    lévő (kipusztulástól fenyegetett, korlátozott szinten tartott)
    erőforrásból, a károsítást kitűzve célul (mekdonálc-
    cukorbetegség-inzulinipar) miközben kurva sok pénzt csinálunk.
    Addig-addig játszunk a pénzzel, hogy a végén
    azt kell majd ennünk.
    Pénzt.
    Therápiája: a középkori eredmények változatlanul érvényesnek
    bizonyultak a therápiás megközelítés kialakulására
    vonatkozóan.
    A ‘még több pénzt!’ elv és a ‘hátha ez most bejön…’ elv
    kudarcot vallott.
    Számtalan bizonyíték van a kommunikáció fontosságára.
    Ne gondoljuk azt, hogy az általunk megteremtett miliő
    úgy lesz élhető, ha a természeti válaszokra megtanulunk
    nem reagálni, levesszük a felelősséget magunkról
    és megveregetjük a vállunkat, hogy idén megint másfélszer
    annyiba kerül a cukor (sejttápanyag, nagyrészét nagyon drága
    és rossz minőségű termékek formájában visszük be),
    vagy hogy 2 százalékpontos csökkenéssel zártuk a napot.
    Házi feladat: ha akad egy problémád és nem találod rá a választ,
    kérdezd meg magadtól, mi lenne akkor, ha nem létezne a pénz.
    Pénz nélküli életben milyen megoldást találnál a
    saját problémáidra?
    Alakítsuk ki a pénztől független életünket!

    szeptember 10, 2011 - 10:16 de.

    • Málnássy Ferenc

      Nagyon jó a hozzáállásod tetszett és köszönet érte…
      A magam részéről egy maya köszöntéssel kívánok VÁLTOZÁST ; In Lak’ ech ! (in lak esh)
      jelentése pedig -Én egy másik Te vagyok !
      Isten -a Valódi- A MINDEN AMI VAN (érezzük és gondoljuk szó szerint ),megnyilvánulása az örök MOST pillanatában,minden,az Ő Tudatából,Szelleméből, SzellemTestéből származik tehát mindennel és mindenkivel szó szerint Testvérek vagyunk -azzal a csekély különbséggel hogy a Tudatszintünk eltérő. Nem kell hozzá több mint egy dolgot megérteni, ez pedig-MINDEN AMI VAN ÖRÖK ÉS MEGBONTHATATLAN EGYSÉGBEN VAN (tehát MI is) amit a SZERETET tart össze.Ez a SZERETET olyan Végtelenül nagy mint amilyennel ISTEN szeretheti ÖNMAGÁT tehát végtelen.
      Ezt a felemelő ugyanakkor nagyon egyszerű felismerést igyekezett a tudatunktól távol tartani az EGYház hosszú évszázadokon keresztül ,mert ha ez a felismerés általánossá lett volna nem lehetett volna terelgetni az emberiséget mint a vágójószágot.
      Két borzalmas ellensége VOLT az emberiségnek -időrendben első az egyház, később pedig a bankok. Mindkettőnek hallatszik már a gyászzenéje és napjaik meg vannak számolva hagyományos működésüket tekintve.
      Áldott legyen minden megmozdulás ami az emberiséget előre viszi egy ÚJ TUDATOSSÁG felé.

      október 15, 2011 - 11:59 de.

  4. Zotya

    Egyre többen látják, csak nem
    merik nyilvánosan kimondani, hogy a bankrendszerek,
    a politikusok, és az egész világgazdaság maffiózók,
    rablók, rabszolgahajcsárok, gyilkosok szövetsége,
    akik a szegény emberek verejtékéből dőzsölnek.

    – Ne az évekért élj, hanem éld az éveket. –
    Ki nem szeretne többet a családjával lenni,
    gyermekeivel foglalkozni, megismerni Földünk
    csodás tájait?

    EZ CSAK A FENT FELSOROLTAKNAK JÁR, AKIK
    EGÉSZ ÉLETÜKBEN EGY SZÖGET SEM MOZDÍTOTTAK ARRÉBB.
    MI RABSZOLGÁK PEDIK 3 MÜSZAKBAN NYOMJUK AZ IGÁT,
    HOGY A REZSIT KIFIZESSÜK.
    – ITT A FORRADALOM IDEJE. –

    szeptember 19, 2011 - 6:04 du.

    • klekner ágnes

      zotya! Nekem is ugyanez a véleményem

      október 4, 2011 - 11:47 de.

  5. Kerlek titeket magyarok, csak most az egyszer ne dugjatok a fejetek a foldbe, eljott az ido, hogy kialjunk magunkert! TALPRA MAGYAR…

    szeptember 25, 2011 - 1:14 du.

  6. bocz csaba

    http://www.facebook.com/event.php?eid=204697566227208

    október 2, 2011 - 6:35 du.

  7. Balogh Gábor

    AJÁNLOM MINDENKI FIGYELMÉBE:
    2012 – A világforradalom megkezdődött : http://vimeo.com/22509966

    október 4, 2011 - 6:36 de.

  8. Ló Elemér

    Emlékeim szerint nálunk demokrácia van. A kétharmad, az emberek azt akarták, ami most van. Mi legyen helyette?

    október 7, 2011 - 12:19 du.

    • végh Istvánné

      a demokráciában a nép írja az alkotmányt,a parlament meg betartja,nálunk-szerinted?

      október 7, 2011 - 6:25 du.

    • g

      ez nem azt jelenti hogy az ország össznépességének a 2/3-a csak a szavazóké.

      október 10, 2011 - 4:28 du.

    • Joe I. Wolfy

      Demokrácia? Ahol 10 képzett tudós ember javaslatát 11 írástudatlan leszavazhatja? Ahol törvényeket hozhatnak a köz akarata ellenére? Ahol adósrabszolga az, aki dolgozik? Ki ez az eszement?

      október 14, 2011 - 3:59 du.

  9. nem várom a sült galambot mint ti

    sok a duma. menjetek inkább dolgozni!

    október 7, 2011 - 1:19 du.

    • digger75

      Dolgozunk bakker .Mint a hadi árvák .

      október 17, 2011 - 8:41 du.

  10. Tom

    nem a sült galambról van szó. Véget kell vetni a bankok, kormány, nagyvállalatok és globális szervezetek térnyerésének és pusztításának. Az országunk, kultúránk, szellemi és fizikai egészségünk romokban van. A gyerekek és a fiatalok és -a magadfajták – szellemi épségét mocsokkal szennyezik, azok akik álmodni mertek hitellel nyomorították meg, az öregeink nyugdíja pedig gázszámlára éppen elég. Vak aki ezt nem látja. Maradj távol ettől az mozgalomtól, ha ilyen gané vagy.

    október 7, 2011 - 6:39 du.

  11. csabesz

    Ezt a világot álmodta john lennon is az Imagine-ben

    október 7, 2011 - 11:31 du.

  12. tibor

    …erősen szocialista szaga van ennek a “!World rEvolution!” hisztinek. 2006 októberében miért nem jöttetek az utcára ? Vagy, amikor szavazásvolt , miért nem éltél a demokratikus jogoddal ? Anarchia, az kellene mi ? Sokat vagytok összezárva “békepipát szívni . Inkább dolgozni kellene , hogy jól lefáradjatok. Világforradalom hahahah…

    október 9, 2011 - 5:26 de.

  13. g

    mond ezt annak aki 60000ft-ért gyárban melózik 3 műszakban és nem azért mert hülye volt tanulni hanem mert a mezőgazdaságból akart megélni amit tönkretettek a 20 év alatt és hogy eltudja tartani a családját mindent el kell vállalnia. semmi köze a pártoknak ehhez a megmozduláshoz ez nem 4 vagy 8 év végeredménye hanem az egész kapitalista rendszer következménye.

    október 10, 2011 - 4:26 du.

  14. nem várom a sült galambot mint ti

    bocs, az élet nem kívánságműsor. kell tudni alkalmazkodni.

    október 11, 2011 - 1:03 du.

  15. digger75

    Sajnos az egész világon az a tendencia hogy aki megél még van jövő képe, az elfogadja ezt a rendszert.De az még inkább helyén való hogy ez a rendszer fogja szülni a legnagyobb bajokat .tehát itt az ideje változtatni rajta.Aminek változnia kell .:A pénzhatalmi rendszerek felett át kell venni az irányítást .????????, de hogyan????

    október 11, 2011 - 9:38 du.

  16. Aki elégedett azzal, ami most van, az megtanult már így-élni. De ettől még nem jó ez a rendszer.

    október 11, 2011 - 10:56 du.

  17. Alpha Decay

    Vajon tudják ezek a világforradalmárok, hogy mit akarnak? Szerintem fogalmuk sincs. És persze abban is biztos vagyok, hogy egy ilyen eseményen Zeitgeist módjára csak paranoid és idióta összeesküvés elméleteket fognak terjeszteni, még tovább hülyítve ezzel a népet. Azt hiszem kihagyom…

    október 12, 2011 - 12:30 du.

  18. paprikapálinka

    Ti ugye a Hírcsárdától vagytok? Bár nekik ennél jobb humoruk van, és biztos valami frappánsabb viccet találnak ki ennél…

    október 12, 2011 - 1:57 du.

  19. demoplutokrata

    Az lesz a poén, amikor éppen megy a világforradalmasdi, piknikeznek a fiatalok a téren, “énekel” a Kafkaz, és erre mi ez a mozgolódás ott a sarkon? Civilben, magánemberként közeledik Feri és Klára. Mert hogy nem fogják kihagyni, az 100%. Na és ekkor vége lesz a világforradalom magyar kiadásának :)))

    október 13, 2011 - 12:21 de.

  20. Irány a fejlődés 😀

    október 14, 2011 - 1:58 du.

  21. alltimeread_R

    ha ferciák keptön meg klárika betipeg én lehet lehányom őket és reménykedek tovább(ami maga az ott létem) még mindig jobb mint föladni.

    B É K E !

    október 14, 2011 - 10:42 du.

  22. Zotya

    Egyre többen látják, csak nem
    merik nyilvánosan kimondani, hogy a bankrendszerek,
    a politikusok, és az egész világgazdaság maffiózók,
    rablók, rabszolgahajcsárok, gyilkosok szövetsége,
    akik a szegény emberek verejtékéből dőzsölnek.

    – Ne az évekért élj, hanem éld az éveket. –
    Ki nem szeretne többet a családjával lenni,
    gyermekeivel foglalkozni, megismerni Földünk
    csodás tájait?

    EZ CSAK A FENT FELSOROLTAKNAK JÁR, AKIK
    EGÉSZ ÉLETÜKBEN EGY SZÖGET SEM MOZDÍTOTTAK ARRÉBB.
    MI RABSZOLGÁK PEDIK 3 MÜSZAKBAN NYOMJUK AZ IGÁT,
    HOGY A REZSIT KIFIZESSÜK.
    – ITT A FORRADALOM IDEJE. –

    október 15, 2011 - 9:22 de.

  23. tibor írta:
    “…erősen szocialista szaga van ennek a “!World rEvolution!” hisztinek. 2006 októberében miért nem jöttetek az utcára ?”

    Nem szocialista, hanem Soros! Azok szervezik szinte ugyanolyan módszereket használva (pl. Facebook) mint akik az egyiptomi álforradalmat is kirobbantották, és vezették meg a tömegeket:

    http://www.pokolraveluk.com

    október 15, 2011 - 4:03 du.

  24. manonthemoon

    Aki magyar…
    http://manonthemoon.nolblog.hu/archives/2011/10/15/Aki_magyar/

    október 15, 2011 - 11:42 du.

  25. Pocokkukac

    Azt gondolom, összességében jól sikerült a demonstráció. Világszerte mindenhol komoly csatlakozás és megmozdulás volt. Bár Budapesten sajnos nem eléggé erős…
    Most már láthatta a globál-elit, hogy nem viccel a tömeg. ELÉG VOLT! Itt van – vagy legalábbis – közeleg a vége…

    Azonban azon kívül, hogy figyelmeztetést adott, érdemi változást aligha ér mindez el. Minden menni fog tovább ugyanúgy. Napi 200 000, megismétlem kétszázezer ember pusztul továbbra is a bolygón, a nyomor, szegénység, nélkülözés miatt (ennek kb 20% éhen), illetve pontosítva: az elitista világrend miatt… (Mely mellesleg az egyház(ak)tól megörökölt, angolszász szisztéma…)
    Az elit pedig hízik, dőzsöl, pazarol, fényűz, jogtalanul (folyamatos tömeggyilkos emberiségellenes bűncselekményt elkövetve) bitorolja el a javakat továbbra is. A javak 99%-a változatlanul 1%-nál marad…

    Tehát bár nagyon hasznos volt, elgondolkodtatott mindenkit és láthatóvá tette, hogy az emberiségnek globálisan van elege ebből a “világrendből”, ám máris gondolkodni (és mielőbb tenni is) kell, ha azt akarjuk hogy TÉNYLEG változás (reméljük egy jobb világ) legyen belátható időn belül.
    Különben semmi sem fog változni marad minden a régiben a rajtunk hízó, pöffeszkedő paraziták röhögnek a markukba és élik tovább náci világukat…

    Meg kell szervezni a következő, komolyabb lépést! És nem az a komoly, hogy bankok, ablakait bezúzzuk, vagy szerencsétlen kivezényelt zsarukon (akik nagy része lélekben velünk van, de kénytelen csinálni a munkáját) töltjük ki dühünket. Hanem átgondolt, szofisztikált, szervezett lépéseket tenni afelé, hogy kikényszerítsük a jelen (és az emberiség története óta mindig is fennálló) tűrhetetlen, elitista világrend megváltozatását, ha lehet (és ezért mindent amit csak lehetséges megtenni!!!) BÉKÉSEN.

    De ha nem megy úgy, akkor akár harccal is. Gondoljunk Petőfi “Feltámadott a tenger” versére! Mi vagyunk a többen, SOKKAL többen.
    Fel kell támadjon végre a tenger! Ha egy egész metropolisz, ha egy egész nemzet utcán van, milliók, tízmilliók, akkor ki fog közéjük lőni tessék mondani…?

    Az elit saját aljas, mocskos, Hitlert messze túlszárnyaló emberiségellenes üzelme előbb-utóbb ellenük kell forduljon. Hiszen pontosan mivel évszázadok (sőt tán évezredek) óta, tudatosan, szándékosan, kitervelten van urbanizálva és felszaporítva a nép, mivel minél több agymosott rabszolga van kitenyésztve, annál nagyobb fényűzést, hatalmat lehet megvalósítani kizsákmányolva, elnyomva, kiszipolyozva őket…
    Ennek most már végre egyszer s mindenkorra véget kell vetni és most van az emberiség történetében ELŐSZÖR esély erre hogy ez megvalósuljon! Elértünk a CRITICAL MASS elv megvalósulásához! Most már vagyunk annyian, akik értjük és hajlandók vagyunk tenni valami, hogy talán elégséges, a valódi világrend váltáshoz. Megvan a létszám, megvan az akarat, az elszántság, a motiváció és ami a lényeg a KOMMUNIKÁCIÓ, vagy legalábbis a lehetősége. Adott az információáramlás, adott a technika – amit fel kell készülni, az ellen, amint látja hogy veszélyben van, blokkolni próbál majd!!! –

    Okosan, nagyon okosan és ügyesen, kell szervezkedni, összefogni.

    Nem a bankrendszer, nem a politikusok, nem a nagyvállalatok a valódi ellenségünk. Ezek még mindig egy szinttel az igazi ellenség előtt vannak, ezeket maguk elé tolják, golyófogónak, bűnbaknak. Hiba lenne fókuszálni csak a bankokra, bankárokra (könyörgöm szinte mind alkalmazott!!!!), sem nem a cégvezetők vagy képviselők. Nem!!! Azok az igazi ellenségek, akik mögöttük állnak (nyilván vannak persze köztük is jó néhányan persze pozíciókban kéjelegve hatalmukban)… AZ ELIT. A GLOBÁLIS ELIT az igazi ellenség. Mely mindenhol van. Szudántól Katarig… A szürke eminenciások, a csendes nagytőke. S ebben az egyházak is benne vannak!

    Csak úgy lehet méltányos igazságos egyenlő és boldog élet a Földön, ha minden elbitorolt, elvont vagyont a köz javára bocsátunk, tökéletesen átláthatóan.
    Az összes eddigi viszonylag jó szándékú társadalmi próbálkozás többek közt ezen csúszott el. Hogy hiába került a “nép kezébe” a vagyon, a tőke, a gyár stb… Ha egész egyszerűen NEM VOLT ÁTLÁTHATÓ, hogy a haszonnal mit csinál a vezetés és az állam. És azonnal újra alakult egy új elit, s minden ment tovább ugyanazokkal az alapelvekkel: elit és elnyomott kiszipolyozott tömeg…

    Minden létező próbálkozás eddig elitista volt és mindegyik éppen ezért nyilvánvaló szemfényvesztés volt. Nem kommunizmus, nem liberalizmus, nem fasizmus, nem kapitalizmus, nem jobb és nem baloldal az ellenség (ez mind káprázat szemfényvesztés hazugsághegy), hanem csakis, kizárólag, az ELITIZMUS. Az elitizmust kell felszámolni globálisan és semmi mást!

    Minden létező társadalom és kultúra érintett és érdekelt ebben. Keleten nyugaton délen egyaránt, és lám az emberiség kollektív tudata vissza is igazolja ezt, hiszen idén zajlott és még most is zajlik az “arab tavasz”…!!! Az iszlám népek is ébredeznek. Ez egy kritikus pont az egész emberiség történetében, és megvan a kritikus tömeg (ill cselekednünk kell hogy minél inkább meglegyen)… A kulcs csak ennyi, CRITICAL MASS.

    Fel kell támadjon végre a tenger! Ha egy egész metropolisz, ha egy egész nemzet utcán van, milliók, tízmilliók, akkor ki fog közéjük lőni tessék mondani…?

    Az első lépés szerintem ezen az úton, az összefogás és szervezés, mozgalmi csoportok alakítása, melyek folyamatosan kommunikálnak egymással, úgy, hogy akár képesek legyenek magukat mindentől függetleníteni, ÉS EBBE BEVONNI MINDEN ORSZÁGOT, ISZLÁMOT AFRIKAIT IS !!!! Össze kell vonni az arab forradalmakat, a nyugati világforradalmakkal. Igen tudom, az arabokat veszélyesnek hisszük, de nem azok, csak vannak köztük azok, UGYANÚGY mint bármely más népek közt, se többé, se kevésbé! Az iszlám népeket könnyebb pillanatok alatt megbékíteni, mint a nyugatiakat, mivel az iszlám népek mély hívők, néhány szót kell mondani Mohhamedtől idézve, és máris megbékélnek, mivel Mohhamed a világ egyik legpacifistább filozófiáját tanította…
    Egyelőre ennyi…

    október 16, 2011 - 12:02 du.

  26. nem várom a sült galambot mint ti

    Még naiv vagy
    Vicc volt az egész. Kár, hogy a forradalom eszméje egy délutáni séta lett.
    Ennyit rólatok, a “nagy forradalmárokról”.
    Inkább tanulj és dolgozz te is, ne foglalkozz hülyeségekkel.
    Ha meg nem vagy elég talpraesett alkotni valamit, akkor persze, hogy nem tetszik a rendszer. Menjetek ki inkább az utcára seperni, szedjétek össze a szemetet, legyetek ti is jók valamire!

    október 18, 2011 - 2:21 du.

    • nóvánvoztörcsörd

      végre egy értelmes hozzászólás
      ezek a díszjankók nem ismerik a munkát, az szent
      dumával akarnak érvényesülni

      november 6, 2011 - 8:43 du.

  27. Breki

    Az ilyen gondolkodásmódnak voltak köszönhetők a rabszolgatartó barbár társadalmaktól kezdve az inkvizíción át az izmusokig, a történelem minden nyomora… Elitista barom vagy te is! Pontosan az ilyen emberek idióta agyhalott gondolatai korszakának akar végetvetni a felébredt gondolkodó többség…

    október 20, 2011 - 11:37 de.

  28. Janos Karoly

    Háát igen, de sajnos be kell látni, (egyelőre még) nem többség, legfeljebb a most tüntetők és lázongók többsége. Az emberi populáció többsége sajnos agymosott, agyhalott, az a mindenkori globális és/vagy lokális elit által menthetetlenül rabszolgává tett zombi. ( mindenkori elit egyik fő agymosó eszköze mai napig többek közt a vallások, a hiedelmek, mítoszok) Pontosan az ilyen mélybuta planktonikus szellemi szinten leledző tömegek ostobaságát, manipulálhatóságát lovagolják meg mindenkori emberellenes bűnöző diktátorok (pl egy ugyebár Magyarországon igyekszik diktatúráját kiépíteni) illetve az elit. Ez az emberiség tragédiája, amióta csak létezünk. Ennek lesz remélhetőleg lassan vége… Csak remélhetjük, hogy jó vége…

    október 20, 2011 - 1:34 du.

  29. Adalbert Thomas

    Nem hiszek a globalista eszmék díszcsomagolásában tálalt hamis szupermegoldásokban.
    Kizárólag független nemzeti alapokon nyugvó szabad és igazságos rendezést tartok elfogadhatónak a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés elvei alapján.Aminek nem ez az alapja,kiindulási pontja, az mind manipulált világhatalmi csapda, melyet a háttérhatalom tart kezében, vagyis a leendő nemzetek fölött álló világkormány.Célja a nemzetállamok identitásának megszüntetése, egységes központi irányítás alá vonása.Szükséges és fontos a nemzetmegosztó pártokrácia-és penzügyi támogatásának teljes megszüntetése, nemzeti alapon történő demokratikus -a nép által választott- kormány felállítása.

    október 21, 2011 - 7:51 du.

  30. nem várom a sült galambot mint ti

    Ha nem tudtad a nacionalizmus a XVIII. században létrehozott alattomos eszme, amelyet az elitek találtak ki a buta nép manipulálására. Sajnos elterjedt és ma is vannak olyan bugyuta emberek mint ti, akik büszkék arra, hogy magyarok vagy más nemzethez tartozók. Mi ok van arra, hogy olyansmire legyél büszke amit nem is te tettél? A nacionalizmus az igazi ellenség, ezt kell már végre elfelejteni. A lényeg, hogy mind emberek vagyunk és tegyünk valamit azért, hogy az egész világnak jobb legyen, ne csak ebben a kis szaros skatulyában gondolkozzunk, amit Magyarországnak hívnak.

    október 24, 2011 - 9:09 de.

  31. Adalbert Thomas

    Fogalomzavaraid vannak, jobban kéne tanulmányozni a nacionalizmus mibenlétét Kedves Világpolgár.Sajnálom, hogy kénytelen vagy ebben “a kis szaros skatulyában ” élni.”Tessék, el lehet menni innen….”-idézet bezárva.A nemzetben gondolkodók a nemzeti összetartást- és szolidaritást, a nemzeti hagyományokat, nemzeti kultúrát, anyanyelvének ápolását, a haza szeretetét testesítik meg, mely nem más nemzetek ellen irányul.És igenis büszke vagyok nemzeti hovatartozásomra, mert ez az én szülőhazám! Magyarnak vallod magad, vagy csak magyarul is beszélsz?

    október 24, 2011 - 2:49 du.

  32. valaki

    KISZÁLLÁS! 1 lépés-ÁLLITSD MEG A MÓKUSKEREKET!http://lmv.hu/node/7222#comment-14593

    október 27, 2011 - 9:32 du.

  33. valaki

    Amerika biológiai fegyverekkel káoszt szabadít a világra?http://kulfold.ma.hu/tart/cikk/b/0/111532/1/kulfold/Amerika_biologiai_fegyverekkel_kaoszt_szabadit_a_vilagra

    október 27, 2011 - 9:37 du.

  34. nos

    A világ-K.Után:Libia vezetöjének utolsó üzente,http://mr-moto-velorex.blogspot.com/2011/10/muummar-qaddafi-cenzurazatlan-uzenete.html

    október 27, 2011 - 9:49 du.

  35. anonymus

    Az Üzenet (9.rész) A Piramis,http://www.youtube.com/watch?v=LJe6yh0lSbA&feature=related

    október 27, 2011 - 10:02 du.

  36. anonymus

    Nincs olyan, hogy kezdet és vég! – Békés harcos – Peaceful Warrior,http://www.youtube.com/watch?v=Vu-lahEs378&feature=share

    október 27, 2011 - 10:18 du.

  37. anonymus

    Mi a csudát tudunk a világról ? A gondolat hatása a vízre….http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=FpA427hnR_c

    október 27, 2011 - 10:25 du.

  38. Pocegér

    Ezek a maszlagok nagyon jók ám. A nagy semmire.,,
    Szuper, most tudom már, hogy a gondolatom hat a vízre, csak éppen, évezredek óta egyetlen egy nagyokos sem tudta azt megmondani mellé, hogy ezt HOGY LEHET TUDATOSAN AL-KAL-MAZ-NI… Ennek konkrét, belátható időn belüli (tehát nem 20-40 év remeteélet meditálás és böjt egy himalájai barlangban mínusz 40-ben) elsajátításáról nincs ilyen okos videód esetleg…? Mert így anélkül, ugyan baromi érdekes, de jó nagy nesze semmi fogd meg jól és még eléggé bosszantó is mellé…

    október 30, 2011 - 3:06 du.

  39. Csempe-Pempe

    Jaj, még mindig tart ez a vicc? Azt hittem, már kijózanodtatok, de úgy tűnik, még várni kell rá. Nőjetek fel, szerezzetek normális munkahelyet, keressetek pénzt és gyarapítsátok magatokat és a társadalmat.

    november 14, 2011 - 8:08 du.

  40. 0jr

    nem bizok facebookba

    április 1, 2014 - 11:26 du.

  41. Fábry Zoltán

    Ez sajnos mind kevés. Az óhajtás, a követelés, a vágy már kevés. Gyökeres átalakulás szükséges teljesen új alapokon. A kérés már nem elég. A rendszerek önzővé és szolgákká váltak mindenütt a világon a korrupt, megvásárolt politikusok miatt. Elérkeztünk abba a korba, amikor már szinte minden “vezető” teljesen alkalmatlan arra, amire választották.
    A háttérhatalom irányít mindent, most van az utolsó alkalom az átrendeződésre.

    május 8, 2021 - 2:08 du.

Hozzászólás a(z) Balogh Gábor bejegyzéshez Kilépés a válaszból